29 új, innovatív gyógyszer válik elérhetővé a magyar betegek számára

2018.10.13. | Kategóriák: Sajtóközlemények, Hírek

Több mint kétéves előkészítést követően több terápiás területen összesen 29 új, az adott betegség kezelésében leghatékonyabb innovatív gyógyszer, illetve ezek indikációjának támogatásba történő befogadásáról döntött az egészségügyi kormányzat – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete üdvözli az elmúlt évek legnagyobb számú gyógyszer-befogadásáról szóló döntést, és bízik benne, hogy a készítmények a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását követően minél hamarabb eljutnak a betegekhez. Annak érdekében, hogy a jövőben a magyar betegek ne várjanak ilyen sokat az új készítmények befogadására, az AIPM további szakmai javaslatokkal fordul a Kormányhoz.

Az emberi erőforrások miniszterének rendeletéből kiderül, hogy a Kormány hosszas előkészítést követően végül 29 új készítmény, illetve indikáció társadalombiztosítási támogatásáról döntött. Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója üdvözölte a döntést, hiszen az régen nem látott széles körben teszi elérhetővé az új és korszerű terápiákat a magyar betegek számára. Ehhez azonban még az is szükséges, hogy a közbeszerzésköteles készítmények esetén az erre irányuló eljárások is gyorsan kiírásra kerüljenek, mert ennek hiányában tovább csúszik a készítmények hozzáférhetősége.

A támogatásba most hivatalosan is befogadott készítmények számos onkológiai, haematológiai kórképet, a bélrendszer gyulladásos megbetegedéseit és egyéb más terápiás területet fednek le, és több ezer beteg gyógyulását, életkilátásainak javítását segíthetik. Ezek a modern, innovatív gyógyszerek számos betegségben szenvedőknek kínálják a mai tudásunk alapján legcélzottabb, leghatékonyabb kezelési lehetőséget. Segítséget jelentenek például onkológiai terápiás területeken az emlő- és tüdődaganatok, a prosztatarák, valamint a melanóma egyes fajtáinak, továbbá a myeloma multiplex (a csontvelő plazmasejteinek, az ellenanyagokat termelő fehérvérsejteknek a rákos megbetegedése), az ízületi gyulladásos megbetegedések, a sclerosis multiplex vagy a Chron-betegség kezelése során.

Dr. Holchacker Péter elmondta, hogy a mostani döntés kétségkívül üdvözlendő, ugyanakkor egy ilyen örömteli helyzet arra is lehetőséget biztosít, hogy rávilágítson néhány olyan kérdésre, melynek megnyugtató kezelésével elkerülhetővé válik, hogy a továbbiakban is ilyen sokat és feleslegesen kelljen várnia a magyar betegeknek a következő befogadásra. Jelenleg az új, innovatív gyógyszerek támogatási rendszerbe történő befogadásának átlagos várakozási ideje Magyarországon ugyanis nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen hosszú (hazánkban legutóbb 2016-ban volt érdemi gyógyszerbefogadás, miközben a V4-es szövetségeseink esetében az átlagos befogadási idő fél év), ami egyértelműen mutatja, hogy a befogadási rendszer számos ponton megerősítésre szorul.

Az AIPM ennek kapcsán tavasszal eljuttatta 3 pontos stratégiai javaslatcsomagját a Kormány képviselőinek, amit a közeljövőben további szakmai javaslatokkal egészít ki annak érdekében, hogy Magyarország versenyképessége e téren is megerősödjön. Ez utóbbihoz egyébként az is szükséges – hívta fel a figyelmet az AIPM igazgatója – hogy a gyógyszerbeszerzések keretében lebonyolított közbeszerzési eljárások ne szűkítsék a betegek hozzáférését az adott terápiákhoz.

Az új, innovatív gyógyszerek és terápiák transzparens, kiszámítható és rendszeres befogadása azért is kiemelten fontos, mert a mostani befogadások mellett továbbra is több mint félszáz innovatív terápia vár még befogadásra, és az eljárások felgyorsítása további betegek életét mentheti meg vagy teheti elviselhetőbbé – tette hozzá az Egyesület igazgatója.

Vissza