Elindult az AIPM Expert Betegképviselet Akadémiája
háttér

Újabb mérföldkőhöz érkezett az AIPM betegszervezeteket támogató programja: elindult a második Betegszervezeti Akadémia. A kezdeményezés célzottan azoknak a tapasztalt betegszervezeti vezetőknek szól, akik már részt vettek a korábbi képzésekben, és most egy magasabb szintű, gyakorlatorientált fejlesztési programban szeretnének tovább fejlődni.

A program célja, hogy ne csak elméleti tudást adjon át, hanem konkrét helyzetekre készít fel: hogyan lehet hatékonyan megszólalni szakmai fórumokon, hogyan érdemes tárgyalni különböző szereplőkkel, és miként lehet hosszú távon hiteles érdekképviseletet építeni.

Az első képzési alkalmak már jól mutatták a program gyakorlati fókuszát. A résztvevők olyan témákkal dolgoztak, mint a hiteles érdekképviselet alapjai, a szerepek közötti egyensúly megteremtése, valamint a tudatos kommunikáció fejlesztése. Emellett megismerkedtek a tárgyalástechnika alapjaival is, különös tekintettel az együttműködésen alapuló, kölcsönös előnyökre építő megközelítésekre. Fontos hangsúlyt kapott az egészségpolitikai környezet megértése is, hogy miként működnek a döntéshozatali folyamatok, és milyen lehetőségeik vannak betegszervezeti oldalról ezekbe a folyamatokba való bekapcsolódásra. A következő hetekben a képzés tovább mélyíti ezt a gyakorlati megközelítést. Többek között stakeholder menedzsmenttel, adatvezérelt érdekképviselettel, valamint a klinikai vizsgálatokhoz kapcsolódó betegkommunikációval is foglalkoznak majd a résztvevők. A program zárásaként egy szimulációs gyakorlatra is sor kerül, amely egy valós tárgyalási helyzetet modellez.

A május végéig tartó Akadémia célja olyan felkészült, magabiztos betegszervezeti vezetők támogatása, akik képesek hatékonyan képviselni közösségeiket, és aktív, szakmailag megalapozott párbeszédet folytatni az egészségügyi rendszer szereplőivel.

További híreink

Új gyógyszerek – új esély
2026. 04. 28
Modern gyógyszerekhez juthatnak hozzá a betegek Magyarországon Hosszú, mintegy két és fél éves várakozás után jelent meg 2026. április 17-én az a hivatalos döntés, amely alapján 83 új hatóanyag és indikáció...