
Beszédes számokkal rendelkezik az uniós gyógyszerszektor. A gazdasági fejlődésben kiemelten fontos egy főre jutó hozzáadott érték uniós átlagban majdnem 200 ezer euró volt tavalyelőtt, ami meghaladja a slágerágazatok közé sorolt telekommunikációs és pénzügyi szektor 159 ezer és 175 ezer eurós értékét. Ahhoz viszont, hogy a gyógyszergyártók továbbra is hasonlóan jó eredményeket érjenek el, uniós szintű lépésekre van szükség - közölte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). A lakosság egészségi állapotában javításához és a megelőzéshez szükség van arra is, hogy a mindenki tisztában legyen a legfontosabb egészséget érintő kérdésekkel. Ezt segíti elő az AIPM Egészségértés Díja, amelynek győzteseit most hirdették ki. Elismerést kapott egyebek mellett a rákkutatók új programja, a krónikus betegségben szenvedő gyerekek tanulásában segítő kezdeményezés, ahogy egy tévhitekkel szembeszálló edukációs program is.
A gazdasági növekedésben kulcsfontosságú hozzáadott értéket tekintve a gyógyszeripar kimagasló eredményekkel rendelkezik. Az Európai Unió gyógyszerszektorában az egy főre jutó hozzáadott érték tavalyelőtt 197 200 eurót tett ki. Ehhez képest az olyan slágerágazatok, mint a telekommunikáció vagy a pénzügyi ágazat csak 159 ezer és 175 ezer eurós értéket képviseltek, az uniós összesített átlag a teljes gazdaságra vonatkozóan pedig több mint 62 ezer eurót - ismertette a PwC tanácsadó cég által az EFPIA európai innovatív gyógyszerszövetség részére készített friss tanulmányának eredményeit dr. Szalóki Katalin, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója egy budapesti szakmai konferencián. Az eseményen egyúttal kihirdették a szervezet által alapított Egészségértés Díjra pályázók nyerteseit is.
A kiemelkedő gazdasági szerepe mellett a gyógyszerszektor, ezen belül különösen az innovatív gyártók biztosítják a legújabb terápiákat, molekulákat, készítményeket, amelyek hozzájárulnak a betegségek, járványok megelőzéséhez, leküzdéséhez, összességében az egészségesebb társadalom kialakulásához.
„Ugyanakkor számos területen fejlődésre van szükség Európa-szerte. Az Egyesült Államokban egy új terápia vagy gyógyszer átlagosan 244 nap alatt megkapja a hatósági jóváhagyást, Kanadában ugyanehhez 306 napra, Japánban 313 napra van szükség, miközben az EU-ban átlagosan 426 nap a szintidő. Vagyis több mint egy évet kell várni arra, hogy egy újonnan kifejlesztett terápia eljuthasson a betegekhez. Ez is szerepet játszik abban, hogy számos gyógyszergyártó inkább az amerikai vagy éppen ázsiai országokat választja a klinikai vizsgálatokhoz és a gyógyszerfejlesztéshez” - mondta dr. Szalóki Katalin.
Díjak, hiánypótló megoldásoknak
A globális és európai helyzet ismertetése után dr. Szalóki Katalin beszélt arról is, hogy a betegségek megelőzéséhez, kezeléséhez nagy szükség van arra is, hogy a lakosság szintet lépjen az egészségértés területén. „Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az emberek milyen szinten, mennyire mélyen képesek az egészségükkel kapcsolatos információkhoz hozzájutni, azokat megérteni és alkalmazni. Az egészségértési képességek fejlesztésével egészségesebb és a prevenciót hatékonyan alkalmazó társadalmak jöhetnek létre” - tette hozzá.
Éppen ezért hozta létre még évekkel ezelőtt az AIPM az Egészségértés Díjat, amely a leginnovatívabb, az egészségértést támogató kezdeményezéseket díjazza. A pályázatra október 28-ig lehetett jelentkezni, aki az egészségértés területén újdonságot hozott létre, legyen az egyéni pályázó, civil szervezet, helyi közösség vagy egészségügyi intézmény.
Idén több mint 70 pályázat érkezett be, és több kategóriában hirdetett győztest a szakmai zsűri. Az ifjúsági kategóriában az Amigos a Gyerekekért Alapítvány pályázata, az „Amigók a kórházban – Nyelvtanulás, egészségértés és barátság gyógyító ereje” lett a befutó. Az alapítvány önkéntes egyetemisták közreműködésével összesen húsz kórházban hetente ötven alkalommal nyújt segítséget játékos nyelvtanulással, kreatív foglalkozásokkal és társaság biztosításával a krónikus betegségben szenvedő gyermekeknek, hogy a kórházi időszak alatt nem maradjanak le a tanulásban.
Szintén díjat kapott a sugárkezelés előtt álló gyermekek pszichés felkészítését célzó „Bátor küldetésfüzete” című pályázat a társadalmi kategóriában. A Dr. Fröhlich Georgina által vezetett kezdeményezés célja, hogy enyhítse a gyermekek szorongását egy kalandként átélhető, interaktív küldetésfüzettel. Bátor, a képregény hőse, és a hozzá kapcsolódó feladatok segítenek a gyermekeknek megérteni a kezelés folyamatát és megszokni a kórházi környezetet.
Az intézményi kategóriában a zsűri a Magyar Rákkutatás és Molekuláris Patológia Alapítvány átfogó, online ismeretterjesztő és edukációs programját találta a legjobbnak. A program három fő eleme – a Rákkutatók Podcast, a Rákkutatók Vlog és a RÁKelTÉRÍTŐ Podcast – különféle nézőpontokból világítja meg a daganatos betegségek kezelésének lehetőségeit, mindezt elérhető és érthető módon. Közönségdíjas lett az „Életmódod legyen a gyógyszered! – Életmódorvosi program a krónikus betegségek megelőzésére” című projekt, amelynek keretében a Prima Medica EgészségHálózat az életmódhoz kötődő egészségkockázatok azonosítására és csökkentésére irányul, személyre szabott felméréssel és szakértői csapattal (életmódorvos, dietetikus, mozgásterapeuta, pszichológus).
Az AIPM különdíját az Örökké Haza projekt kapta meg, amelynek célja a kórházban hagyott és örökbefogadásra váró újszülöttek támogatása, valamint a társadalom érzékenyítése ezen sérülékeny csoport iránt. Az AIPM szakmai együttműködést ajánlott fel a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének. Ez a szervezet a védőoltások fontosságára és az antibiotikumok helyes használatára fókuszálva iskolákban és közösségi helyszíneken szerveznek oktatásokat és világnapi kampányokat, interaktív játékokat előadásokat, amelyek egyúttal a tévhiteket is igyekeznek eloszlatni.
Az AIPM-ről
Az 1992-ben alapított Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) 26 kutatás- és fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatot tömörít Magyarországon, amelyek a hazai gyógyszerforgalom 50 százalékát biztosítják. A szervezet tagvállalatai kulcsszerepet játszanak az egészség és az életminőség javításában olyan új, innovatív gyógyszerek felfedezésével és kifejlesztésével, amelyek előrelépést jelentenek a nem vagy nem megfelelő hatékonysággal kezelhető betegségek gyógyításában. Az AIPM célja, hogy a magyar lakosság széles körben és mielőbb hozzáférhessen a modern felfedezéseken alapuló legújabb gyógyászati megoldásokhoz. Ennek érdekében az AIPM szakemberei folyamatosan együttműködnek a magyar kormányzati szervezetekkel, az egészségügyi hatóságokkal és intézményekkel, a betegszervezetekkel az oktatási intézményekkel is.